A ködös albionban

Már régóta adós vagyok manchesteri fotókkal, igyekszem is ezzel a poszttal törleszteni. A város az ipari jellege ellenére, barátságosnak tűnt nekem: széles járdák, modern épületek és a városon átívelő folyó töri meg a vörös gyárépületek uralmát.

Európa legnépszerűbb karibi fesztiválját, a Notting Hill-i karnevált minden év augusztusában Nyugat-London Notting Hill negyedében tartják. A háromnapos eseményt a Karib-térségből származó londoniak szervezik, központi eseménye a zenés-táncos felvonulás. A karnevál évente akár másfél millió látogatót vonz, beleszámolva idén minket is.

Előző hónap egyik szerda-csütörtökjén céges hétvégét tartottunk, melynek keretében ideiglenesen birtokba vettünk egy Londontól másfél órányira fekvő, régmúlt korokból épségben fennmaradt villát. Tartottunk céges olimpiát is; olyan számokkal mint tenisz, krikett, telefon távolba-dobás, hídépítés papírból. A cég tulajok is ott voltunk velünk, sütöttek nekünk steaket illetve reggel felkeltek croissant sütni az összes ott dolgozónak, ez mondjuk azért is nagy szó, mert előző este körülbelül 300-400 üveg sör fogyott el:-) - egy szóval szép gesztus volt. Oh és utoljára, de nem utolsó sorban mi nyertük meg a versenyt:-)

És süt a nap, igen... 30 fok Londonban, szinte hihetetlen időjárásnak lehetünk tanúi, melynek köszönhetően óriási tragédia történt vasárnap. Az Egyesült Királyság hadserege gyakorlatot tartott és a nagy hőségnek köszönhetően két katona összeesett, majd meghalt, valószínűleg a hőség miatt. Katonák?! 30 fokban meghalnak!? Mi lesz, ha esetleg Afganisztánba küldik őket, talán már a repülőig sem jutnak el?

Oh, jut eszembe; megjelent a cikk a BBC-n a korrupcióval kapcsolatban, persze Magyarországot sokat említik, most már az egész világ ismeri a hálapénz, a kenőpénz és a Nokiás-doboz fogalmát. Ez az: Magyarország jobban teljesít:-)

Részletesebben: http://www.bbc.co.uk/news/magazine-23227391

A britt bankok olyanok, mint a kis császárok, talán már említettem, hogy nem olyan könnyú a kedvükben járni. Ahhoz, hogy számlát nyithassak kellett egy olyan cégpecséttel ellátott dokumentum, melyben a cégtulaj igazolja a magyarországi és az angol lakcímem, a személyi adataim és az éves fizetésem összegét. Mindezek mellett be kellett mutatnom a céges szerződésem is, ezt követően már sínen is voltunk és cirka másfél óra alatt egy lehettem a boldog számlatulajdonosok közül. Szóval semmi sem olyan könnyú, mint aminek látszik, ezt igazolja a mai példa is, melyben a cégtulaj felhívja a telebankot:

- Hallo xy vagyok át szeretnék utalni.

- Rendben, mi a bankszámlaszám?

- 12345

- Név, lakcim?

- Jen Peterson....

- Születési év?

- 74/06/07

- Biztonsági kód?

- 122Gh4...

- Emlékezetés név?

- Micsoda?

- Emlékezetes név, amit regisztrációkor megadott.

- Hmm. Őőő.. Nem is tudom. Oh igen, Alise.

- Emlékezetes helyszín?

- Micsoda? Helyszín? Ez most vicc? Milyen helyszín? Nem tudom. Talán Amori. Nem tudom.

- Helyesen kell válaszolnia  a biztonsági előírások miatt.

- Elmondtam már a nevem, a lakcímem, kódom, emlékezetes nevet, mi kell még?

- Az emlékezetes helyszín.

- Fogalmam sincs. Maga nemrég kezdett ugye? Ez csak vicc?

- Nem uram, az emlékezetes...

- Adja a felettesét. Köszönöm.

Jen Peterson vagyok és előbb a biztonsági...  Mi micsoda? A számla zárolva?

Így lett a céges számlánk zárolva a mai napon.

Alapjaiban véve a brittek illedelmes népségnek tűnnek. Igaz a fikafelszívás, a prüszkölés, krákogás és az aggresszív, mindenkin átgázoló rohanás mindennapjaik szervés részévé vált, az autós közlekedés számomra meglepően nyugodtnak tűnt, kivéve a kanyarodást. Nem tudom mit vétettem, de rendszeresen próbálnak kanyarodó autók elütni és a sikertelenséget követő csalódást dudaszóval fejezik ki.

Tegnap épp egy hasonló helyzetben  bátran integettem az út túloldalán, kikerekedő szemekkel álló kollégám felé, hogy jöjjön már át és közben rájöttem egy nagy igazságra: NEM nekünk van elsőbbségünk kanyarodó autóval szemben! Tanulság: mielőtt bárhová mész fusd át a KRESZ idevágó fejezetét a saját testi épséged érdekében, ez a jótanács tankvezetőkre, pilótákra és hajóskapitányokra nem vonatkozik!

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondoltuk, hogy elmegyünk egy magyar standup comedyre. Az est fénypontja Bödöcs Tibor volt, aki szememben mindig hiteles tudott maradni, amíg a többiek elestek az OTP és UPC reklámok ellen folytatott harcban. Tibinek így csak a hakni maradt, kérdés mi a jobb: kevesebb hakni reklámmal vagy csak hakni, eddig az utóbbira szavaztam, most meg már nem is szavazok, inkább temetem a műfajt, legalábbis ezen képviselőit. No de csak szépen sorjában, nézzük milyen izgalmak vártak ránk.

A 22 fontos belépőt kisdedi naívsággal és áhítattal teli izgatottsággal utaltuk át az egész estés programért. Hamar el is jött a nagy nap, elmentünk a camdeni múvelődési házba, ahol enyhén szólva sokkos állapotba kerültünk az igénytelen, koszos ülőhelyektől, a kék vonatok wc-jére emlékeztető mellékhelységtől és az olcsó sör szagától, igen... megérkeztünk. Bár lehet ez volt a cél, amolyan nosztalgikus hangulatot teremteniJ

A legelső fellépő, amolyan felszopó pozícióban, egy idegbeteg, bespeedezett, begombázott, részeg, beszédhibás fogyatékos embert is alulmúló Eduárd, nekünk csak Edu. Az elcseszett hangosítás és az idióta dadogás hatására, csak egy-egy hangfoszlányt sikerült elcsípnünk, miközben erősen kapaszkodtunk a sörönkban folyamatosan azt mantrázva, hogy ez most tényleg komoly?

Miután felocsúdtunk a sokkból, megjott a megmentő, a Tibi, nem a csoki, nem a bácsi, hanem a humorista. És már záporoztak is két évvel ezelőtti poénok a disznóvágásról, a vendégvárás izgalmairól, berúgásokról. Kiváncsian vártam mennyire mer majd hozzányúlni az aktuálpolotikához, mivel úgy érzem az nálunk az elmúlt évtizedben eleggé tabu témává vált.

Kicsit Orbánoztunk, amolyan szolidan, egy par percecskét, olyan volt, mint a magyar népmesében a lány aki hozott is a királynak valamit meg nem is. Titokban vártam egy-két poénfúzért a kitelepült magyarokra kihegyezve, aztán csak elmaradt az is, de volt helyette viccmesélés, a tv-ben már unásig leadott történetek egyvelege.

Kaptunk egy jó kis haknit, Hackney mellett, egy lepukkant gyöngyösi művházra emlékeztető épületben, hát köszönjük, most inkább nézek egy kis Hofit és képzeletben, többedmagammal eltemetem ezt a múfajt.

"What is this kerek? -Zsemle, te barom!" - Hofi

Hat óra nulla perckor kirobbantam az irodából, hogy elérjem a négy perc múlva induló vonatom és megkezdődjön álmaim utazása. Ha tudom előre, hogy mennyi móka és kacagás vár rám, akkor inkább el sem indulok, de naív voltam és útra keltem. Amint felértem a három emelet magas peronra, megpillantottam Mohamedet, az egyik kollégámat, így már sorstársat is találtam ahhoz, hogy többed magammal bepréselődjek a kocsiba, miközben mások igyekeznek leszállni és a háttérben indiai biztonsági őr üvőlt a hangosbemondójába, tudatva velünk, hogy vigyázzunk, mert megérkezett álmaink vonata... mind the train...

Már az irodát elhagyva azon kezdtem el fantáziálni, hogy milyen finom lesz a mirelit pizza, amit vacsorára tartogatok, azonban a vonat utazóközönsége, ezt gyorsan el is feledtette. Külön köszönet a félig rám folyó, mosdatlan hölgy hályának és a két méter magas hónaljszagú mellettem/fölöttem állónak. Mindössze csak húsz percet kellet kibírnom ebben a bódult állapotban és már csatlakozhattam azon szerencsések közé, akik átszállhatnak a metróra, a százötvenévesre. Röpke egy órával a kilépés után, már szinte eufórikus állapotban vártam a korai, hét órai, hazaérkezésem és készítettem az ízlelő bimbóim a mennyi mannára. De nem jött manna, ugyanis megállt a metro, pont két megállóval a cél előtt és én csak vártam, vártam a jóleső vacsora gondolatával, az utasok bűzével, a kétségbesett metróvezető tájékoztatásával és a londoni tömegközlekedésért felelős dolgozók kurva anyjával. Aztán egyszer csak vége lett, elröppent másfél óra, a korai hazaérkezés gondolata, a kínzó étvágy és belem költözött a tompa melankólia, megérkeztem.