Alleluja, alleluja, holnap végre átköltözünk a végleges helyre. Az volt szerencsénk beszélni az állandó lakás főbérlőjével, egy magyar illetővel, aki a Sohoban dolgozik. A szállás a Wembley stadion mellet van, úgyhogy majd remélem átmegyünk megnézni pár meccset. A környék is jobb szerencsére. Itt, ahol most vagyunk kisebbségben érezzük magunkat, a fehér lakosság aránya mondhatni elenyésző vagy talán nem is létezik. Igaz ez még nem is jelentene gondot, de a biztonságérzetem erőteljesen lenullázta, főleg a tegnap éjszakai eset: én átaludtam szerencsére a füldugónak köszönhetően, de Áron említette, hogy helyi kisebbség olyan hajnali kettő körül elég erőteljes összeszólalkozott (biztos véletlenül ugyanazt az állást többen pályázták meg és ez lehetett a konfliktus oka), egészen az I kill you-ig sikerült eljutni, amikoris kiszólt az ablakon, hogy kussoljanak már, mert aludna... na jó, igazából kijöttek a rendőrök. Az ilyen atrocitásokat jó lenne elkerülni a jövőben:-)
Oh, a nagy örömmámorban majdnem elfelejtettem megemlíteni milyen piaci rést találtam: a mai napon az emeletes piros buszról leszállva bevillant egy zseniális ötlet: a járdán szétszórva gumitól és csikktől kezdve mindent láttam, kivéve szotyit! Kéne árulnunk szotyolát a helyi lakosságnak, mi lehetnék a kizárólagos disztribútorok: Taki és Roni szotyi ZRt vagyis Ltd, a szotyi királyok, vagy Szotyi Bro'. Ez az, ez jó név is lesz.
Visszatérve a jelenbe, vagyis a hostel kicsiny szobájába, ahol épp a laptopot bűvölöm: búcsúzom pár fotóval a szállásunkról.
